Kukoricatorta

Reggel hétkor birtokba vettem Gergő édesanyjának a konyháját. Az első problémát az okozta, hogy a villany tűzhelyt nem tudtam működésre bírni. Az mentette meg a reggelinket, hogy van egy spéci főző masinája, és gyorsan elhittem magamról, hogy tudom majd használni(Mindenki aludt még aki segíthetett volna, bár Olivér mindent megtett hogy bekapcsolja, de neki sem sikerült:)).
Beletettem a kukoricát, háromszoros mennyiségű vízben, és had szóljon: hőfok választás, keverési ütem, és idő... elindult. Némiképp megkönnyebbültem, de a teljes megnyugvást az okozta, amikor láttam hogy a hőfok szépen kúszik felfele. Egy pipa. Találni kellett egy alkalmas formát. A mosogatóban megakadt a szemem a tegnap esti gyümölcs saláta üveg tálján. Mentem még egy kört a konyhában, nem találtam alkalmasabb tálat, így azt mostam el, kentem ki olajjal, és raktam ki gyümölcsökkel. Olivér persze közben felfalta a narancs és banán felét, de így is egészen pofás formát sikerült produkálni a maradékból.
Letelt a 20 perc, tortát összeállítottam, kiraktam a teraszra, és reménykedtem, hogy mire Gergő farkas éhesen felkel kihűl annyira, hogy ki tudom önteni, és nem folyik szét. A jelek szerint ügyesen drukkoltam, mert innentől már minden gördülékenyen ment az elfogyasztást is belevéve. Ma először voltak laikus kóstolóink is, akik elég bizalmatlanul, de vállaltak egy-egy szeletet. Szerintem nem bánták meg. Nyakon öntötték ugyan extra adag datolyavajjal, de ezt semmi sem tiltja.

Személyes véleményem az,  hogy az olajos magok nagyon hiányoznak belőle, szerintem hamar éhesek leszünk, és az ízének is adott volna egy teltebbséget. Ettől függetlenül egyetlen szelet maradt csak, de délutánra már ez is eltűnik majd valaki pocakjában.